2. Varga Maja írásai



Minél jobban szeretnék megfelelni, annál nagyobb hibákat követek el

Üressé válni a bizalmatlanságtól. Megvan az, amikor próbálsz mindenkinek megfelelni, és a nagy megfelelési kényszerben a végére te magad hasadsz meg? Minél jobban szeretnél megfelelni, annál nagyobb hibákat fogsz elkövetni. Viszont ezek a hibák a másik szemében, a másik értékrendje szerint lesznek valósak, de ezek éppen elegek ahhoz, hogy önmagadat is megkérdőjelezd. Ki mást kérdőjeleznél meg? Ki mást hibáztathatnál, ha a többiek pont hogy téged hibáztatnak? Könnyű azt mondani, hogy a megfelelési kényszer ostobaság, és merő hülyeség.

olvass tovább

Empatikus tudsz ott maradni, ahol már nem érzed jól magad?

Minden ember máskor ér be, máskor ért meg bizonyos dolgokat. Ugyanazon az úton megyünk keresztül mindannyian, csak más lelkiállapottal és másmilyen időszakaszban. Van, hogy egy kapcsolatnak ezért is szakad vége, mert nem ott tartanak a benne lévő felek, ahol tartani kéne ahhoz, hogy egy jól működő kapcsolatot kapjanak meg az egyenlet végén. Az élet, a sors útvonala ugyanazon a térképen ugyanúgy megtalálható mindenki előtt, csak az elágazások, a megállások, a néhánykori visszafordulások vannak máshová felrajzolva. Az útvonal ugyanaz, a belső utazások és traumákkal való törődés és feldolgozás lesz más és más.

olvass tovább

Klisé lesz, felkészültél? Mindenkinek megvan a saját hullámvasútja

Amit más egy látszólag értelmetlen és zavaros és idegörlő hullámvasútnak lát, az annak az embernek, aki éppen átéli, maga a pokol. Mindig a szélsőség fog vezetni téged, a köztes részt csak hírből fogod ismerni, mert neked az a normális, hogy a két véglet között szambázol. Egyszer nagyon magasan repülsz, máskor a legalján ásod a gödröket a lehető legmélyebbre. Vagy feltétel nélkül szeretsz valakit, vagy azt is elfelejtetted, hogy létező személyről beszélünk.

olvass tovább

Tényleg nem bűncselekmény az sem, ha a bántalmazó azt mondja, valami megtörtént, holott nem történt meg?

Minden ötödik embert ér valamiféle atrocitás. Csak minden negyedik ember mer teljesen őszintén beszélni a lelki részről, a traumákról, az érzésekről, a bántalmazásokról. A verbális bántalmazásnak általában nincsenek fizikai jelei; nem történik tettlegesség. Viszont ettől még a nyoma nagyon is megmarad bennünk. Nem az számít, hogy mikor, hány évesen történik meg velünk az erőszak, hanem az számít, hogy egyáltalán átéltük.

olvass tovább

Egy köszönömmel és egy kérek szépennel bármit elértek

Minden ember más és más, ebben mindenki egyetért. A vendéglátóipar és a kereskedelem az, ahol ezek az eltérések egy egységbe fordulnak át: jó, és rossz értelemben egyaránt. Mintha az itt dolgozók fejére rá lenne írva, hogy velük bármit meg lehet tenni, mert mindent elviselnek. Lehet bunkózni, lehet nem köszönni, lehet okoskodni, lehet kiélni a belső frusztráltságot, lehet hülye kérdéseket feltenni, hiszen az eladó/pultos azért van, hogy mindent elviseljen. Vagy el lehet mesélni egy egész élettörténetet, igen, ilyen is van, de ez még a jobb variáció.

olvass tovább

A közösségi médiában többnyire mindig egyvalakinek szánjuk a posztjainkat

Lisa Taddeo: Három nő című könyvéből származik ez a kijelentés, amit a címbe tettem. Elgondolkodtatott, hogy vajon tényleg így van? Tényleg ennyire függünk mindig valakinek a véleményétől? Tényleg szükségünk van mindig valakire, hogy inspiráljon minket az élethez és az életben egyaránt? Tényleg kellenek a külső visszacsatolások és bókok és helyeslések ahhoz, hogy könnyedebben el tudjuk fogadni saját magunkat? Hogyan lett a közösségi média az életünk (fő)irányítója?

olvass tovább